Recenzió a Népszabadságban (TV Magazin, 2012. január 26. 33. oldal)

Mesélj, nagyapó! Ha újra gyerek lehetnék, még több időt töltenék a nagyszüleimmel. A nagyapák, és a nagymamák ugyanis olyan dolgokat tudnak, amiket az apák, és az anyák nem. Nekik történeteik vannak, és egy olyan különleges világuk, amiben nincsenek kötelezettségekkel terhelt hétköznapok, nem kell reggel ébresztőórára kelni, és mindig, mindenhová sietni. 

A szerencsés gyerekeknek olyan nagyapjuk van, aki szeret mesélni, és aki tud is. És nem mellesleg: akinek van miről. Fisch Gábor László Nagyapó meséi című könyve egy ilyen nagypapa szemüvegén keresztül láttatja a világot a gyerekek számára. A jó mesekönyvből jó mesélni, a mesélő – jelen esetben a nagyapó helyett anya – sem unja meg, a szövegnek van ritmusa, a történetet a nagyra nőtt gyerekek, vagyis mi, felnőttek is élvezzük.

Fisch Gábor László, azaz Nagyapó meséi a kertjük lakóiról szólnak. Ki hinné, hogy micsoda élet van odakint, és milyen kedves, szerethető állatok vesznek minket körül. Az egér, a tücsök, a széncinke, a lódarázs és a többiek élete csupa izgalom, meglepetés, miként ők maguk is, hiszen beszélnek, méghozzá többnyire nagyon illedelmesen. Nagyapó meséiből illemet, és toleranciát egyaránt tanul a gyerek, és valljuk be, a felnőtt is. Fisch Gábor László könyve igazán kicsiszolt szövegű mesegyűjtemény, meglepően gazdag jelzőkben és kifejezésekben, szóismétlést még keresve sem találni benne. Meséi lágyak, elringatók, igazi békebeli nyugalom, és derű árad belőlük, olyan kandalló melege előtti meseolvasós hangulatúak ilyentájt.

A kevés párbeszéd és kép miatt, valamint a választékos kifejezések rendkívüli gazdagsága miatt nem a legkisebbeknek, inkább a hat éven felülieknek ajánlott. A legszerencsésebbek azok a gyerekek, akiknek a saját nagyapójuk mesélheti el ebből a szerethető kis könyvből Nagyapó meséit.

Sándor Tünde