Révbíró Tamás műfordító, kritikus

Sokféle jó mese létezik, és ezek nagyon különbözhetnek egymástól. Jó mesék a Grimm- és Hauff-féle rémségek is; igen jók az Ezeregyéjszaka kalandos, mágikus meséi; kitűnőek Micimackó kalandjai, amelyeknek főszereplői Róbert Gida plüss játékai; elbűvölően nagyszerű Lázár Ervin mesevilága, ahol a történetek az érzelmek húrjait szólaltatják meg...

A Cirkusz a kertben olyan típusú jó mese, mint Gianni Rodaritól a Hagymácska története. Valóságos közegben, egy valódi kertben játszódik, szereplői a kert valódi lakói, pockok, egerek, giliszták, bogarak, hangyák és egyéb rovarok... A szereplők persze humanizáltan tevékenykednek, emberi módon nyilvánulnak meg, de megőrzik állati mivoltukat, és a valóságoshoz hasonló viszonylatokban élnek. A történetből és a párbeszédekből a kis olvasó megtud egyet-mást az egyes állatfajok életmódjáról, a szimbiózisok szövevényéről a kertben meg a természetben, a rájuk leselkedő veszélyekről - miközben a történet egy fiktív esemény, az apró állatok által megrendezendő cirkuszi előadás megtartása vagy meghiúsulása körül bonyolódik.

Természetesen a végén kiderül, hogy összefogással a legnagyobb nehézség is leküzdhető, és ennél fontosabb tanulságot ebben az országban évszázadok óta senkinek sem sikerült megfogalmaznia.
Mindenfajta támogatásra ajánlom ezt az írást; ha szerencsénk van, erről az alapról kiindulva folytatások is születhetnek hozzá, és a Kert közkedvelt mesevilággá válhat, mint a Százholdas pagony, vagy a Négyszögletű kerek erdő.

Kelt: Szentendrén, 2011. augusztus 29-én

Révbíró Tamás
műfordító, kritikus